Gasztro-idézetek

"Amvroszij scsít főzött a nagy agyagfazekakban. Tett bele friss, vagy savanyú káposztát, néha céklát, néha pedig vadon főtt sóskát is.Tett hozzá hagymát, fokhagymát, és kenderolajjal ízesítette. Főzött borsót, zab- és hajdinakását. Nem böjti napokon fejenként két főtt tojás is került a scsíbe. Ilyenkor halakat is sütött serpenyőkben, ezeket a barátok fogták ki a tóból. Vagy főzött belőlük hallevest. Nagyboldogasszony böjtje idején uborkával etette a barátokat és mézet adott hozzá. Nagyböjt idején hétköznap káposztát készített olajjal, apróra vágott retekkel, mézes aprított áfonyával, szombat-vasárnap pedig fekete kaviárt hagymával vagy vörös kaviárt borsosan. Felszolgálta az ételt a barátoknak, de általában nem a többiekkel ebédelt, hanem később, egyedül a konyhában, a tűznél üldögélve. Amvroszij kenyeret evett és vizet ivott hozzá; nem nyúlt az általa készített ételekhez." 

"...Ibolyka fehér kötényt kötött, és úgy sürgött-forgott a tűzrakás és a présház körül, mintha azt akarná elhitetni Szindbáddal, hogy most már így fog történni mindig az egész életen keresztül. Szindbádnak eszébe ötlött, hogy Ibolyka nagyapja fogadós volt a városkában, nyilván itt tanulta gyermekkorában az asszony a szíves vendéglátás különböző fogásait. A csirkecombo­kat oly gondosan forgatta a roston, mintha gyermekei lettek volna. Az olvadó zsírokat, szalonnákat olyan lágy cipóra csurgatta, amilyen cipót Szindbád még életében nem evett. A kasokból a legépebb fürtöket válogatta ki, mintha egy herceget várna vendégségbe. Szabó nénit, egy öreg asszonyságot úgy megfuttatta a présház körül, mintha nem is egyszerű szüretről, hanem legalábbis eljegyzésről volna szó...". 

"Folyton répalevéllevest ettünk...A leves után kaptunk még egy karéj kenyeret. "Szerezzetek hozzá valamit" - mondta Malvi néni.Természetesen nem a kamrában, hanem a földkerekségről. Megettük a kenyeret és a délután valóban nagyrészt a szerzés nem könnyű gondolatában folyt. Faepret ettünk, földiszedret, a gledicsfa hosszú termése széléről azt a kocsonyás, édes valamit; csicsókát és sóskát. Amit éppen nyújtott az évszak. Az akácvirág apró, mézzel telt könyökét. Galagonyáért a harmadik határba is elvándoroltunk. Voltak akik fiatal csalamádé törzsét hámozták meg, s szeletekre vágva azt szopogatták; édes, bár egy kicsit émelyítő."

gledicsfa = Gledícsia, Koronaakác

csalamádé = zöld takarmánykukorica szár

"- Olyan éhes vagyok. És nem láttam húst azóta, hogy azt a kutyát ettük...
- Miféle kutyát? - kérdezte gyanakodva Max.
- Hát, egyszer... már régen, pár évvel ezelőtt - hebegte Tex. - Még 1943-ban.
- Akármit is mondtok - szólt a Király -,ez egész jól néz ki. - Előrehajolt és megszagolta a húst, de nem dugta túl közel az orrát. - És a szaga is tűrhető...
- De nem jó... - szólt bele epésen Byron Jones. - A patkányhús, az patkányhús!
A Király felemelte a fejét. - Ezt most miért mondod, te nyomorult? - mondta, miközben a többiek röhögtek.
- Hát mert mindjárt összefut az ember szájában a nyál!"

A szoba közepén egy alacsony asztalka állt, azon egy lakkozott teáskészlet. Egymással szemben piros tatamik. Mr. Tamaoki intett, hogy üljek le, majd a hosszú gyakorlat könnyedségével kitöltötte a teát.
Szokatlan főzet volt, zöldes és illatos, az illata erősen, hirtelen csapott meg. Mr. Tamaoki a kis tálakba töltötte, majd egy bambusz habverővel felhabosította az italt. Olyan íze volt, mint a frissen nyírt fű illata: meleg és füstös zöld. Mr. Tamaoki időnként bólogatott, és mosolygott. Nem beszélgettünk; gondolom az angol tudása nem volt elég jó, hogy semmiségekről csevegjünk. A köztünk lévő napsütötte levegőben porszemek táncoltak. Életemben elősször teljesen fesztelenül éreztem magam egy másik ember társaságában."

"...Ha szobában vagy előbb mindig teríts asztalodra kendőt. A barbár a viaszosvászonról iszik, a szerencsétlen, de nem azért mert nincs neki kendője, hanem azért, mert nincs szive az iváshoz. Minden esetben előbb egyél, legalább néhány szem diót, mogyorót, vagy mabdulát. erre az olajos magra a bor íze kibontakozik.
Késő ősszel asztalodon legyen mindig gesztenye, akár főve, akár sülve, akár valamilyen süteményben, és a még csípős új bort erre igyad.
A krizantémumról meg ne feledkezz! Lehet sárga, világos-lila, vagy fehér, mindegy, de ott legyen. Gesztenye, krizantémum és újbor. Jegyezd meg jól!"

"Ó víg, napképű csemege,

minden hurkák nagyfőnöke,

népünk fölött trónolva, te,

zsír, bél, pacal,

méltón vajon elzenghet-e

az ima-dal?"

A gömböchöz / ford. Hajnal Anna 

   " Azok az első tészták isteniek... A hosszú kemény meló után mindent fölfalunk, ami a szemünk elé kerül, aztán beledőlünk az ágyba, mint két elcsigázott aratómunkás. A kedvencünk: spagetti valami egyszerű szósszal. Például megpirítjuk a kockára vágott pancettát, a füstöletlen szalonnát, tejszint öntünk hozzá és apróra vágott vad mezei rucolát teszünk bele (olaszul ruchetta) ami a kocsibejáró mellett is, meg a kőfalak mentén is nő. Parmezánt reszelünk rá és egész halmokat falunk fel belőle. Mellé a világ legjobb salátája dukál: jó vastag szeletekre vágom azokat a remek paradicsomokat, megszórom összevágott bazsalikommal, és mozzarellát teszek közé. De megtanultuk azt is, hogy hogyan kell készíteni toszkán fehér babot zsályával és olivaolajjal. És persze irdatlan mennyiségű fekete olajbogyót is pusztítunk.

Általában háromféle hozzávalóval megelégszünk, de ami kijön belőlük az valami csodálatos."

"Majd egyszer csak, gördülő kerekek robajától kísérve, Rousselék lánya - édesanyjának karcsúbb, kifinomultabb változata - tűnt elő a házból, egy mozgó lakomát tolva maga előtt, azaz egy zsúrkocsit, megrakva zsírpettyes kolbászszeletkékkel, cikkekre vágott pizzával, tapenade-dal, megkent pirítóssal, nyers zöldségdarabkákkal s hozzá való anchoiade dippel, zöld és feket olajbogyóval, retekkel és vajjal, valamint egy vastag tűzálló cseréptállal, benne rigópástátommal, amelyből középen kiállt a pórul járt madár csőre."Kattints ide, és kezdheted is az írást. Ex ea commodi consequatur quis autem vel eum iure.

"...Mavis nagyi és Bob papa nem éppen szokványos nagyszülők. Főleg, ha kajáról van szó. Imádnak furcsa kombinációkat kitalálni.

pl: Tea + müzli ( Nyilván gyorsabb) Körte + hagyma = leves PFUJ! (Erről majd később)

Szóval, Nagyi SZÖRNYEN rosszul főz. Anya tehát telepakolja szakácskönyvekkel, abban a reményben, hogy végre követni fog egy receptet. ......... Hétfőn, kedden és szerdán otthonról hozom az ebédet. Csütörtökön és pénteken a menzán eszem. Mégpedig azért, mert csütörtökön Amy Porter is ott eszik, pénteken pedig SÜLT KRUMPLI van. ...... Amikor kinyitom az uzsisdobozom, találok benne egy üzenetet Mavis nagyitól. Jó étvágyat! puszi: Nagyi

NEEEEEE! Elfelejtettem! A Nagyi besegít az ebédkészítésbe, ha meglátogat. És akkor nem lehet leállítani. Szörnyen remélem, hogy nem főzött nekem semmi furcsát. Belenézek a dobozba, és valami pizzaféleséget látok. Tényleg pizza. (Eddig rendben!) Arc formája van. (Gondolom, az akar lenni.) Az én arcom...fúúúúú.

A pizzán a következők találhatók:
sajt (OKÉ)
paradicsom (OKÉ)
olajbogyó (PFUJ)

És valami más is, aminek szerintem SOHA sem kellene egy pizzán lennie. SOHA!
EGY BANÁN! Egy banán van a pizzámon!

"...Az utazónak gyönyörűség, a kalandoroknak kihívás, meg persze kaland. E hatalmas birodalom ura a hatalmas Csobánc király. Hatalmas Csobánc király hatalmas palotája messze földről látszik, és messze földön híres. E hatalmas birodalomban élt Rév Fülöp, aki szerette a puszpángot reggelire, a tördemicet ebédre és a loncot vacsorára. De legkedvesebb eledele mindenekfelett a tördemic volt.

Fülöp, ha tehette, leginkább a szántódpusztán heverészett. Mert heverészni nagyon jó! Ha a napmelengette a földhöz simulhatott a háta, ha pocakját birizgálták a szellőfodrok, ha orrára szálltak a felhőpamatok, ha fülébe susmotolt a gyönge fű, nála boldogabb Fülöp nem hevert hanyat az egész birodalomban.

Egy ilyen heverészős nap délutánján, mikor jól kibélelte hasát, s halkan hortyogva szundított az országút mellett, megállt lábánál egy díszes batár, a hatalmas Csobánc király legpompázatosabb kocsija.....

"...Talán főzhetnének zöldséges pualót - mondom végezetül. Elmesélem neki, hogyan készül, a vizet kimerjük, felforraljuk, a basmatit éppen megfelelő ideig áztatjuk, a kesart rászórjuk, a borsót, pirított kesudiót és sült hagymát körítésként tálaljuk. Felsorolom a fűszereket: kömény, kardamom, fahéj, egy csipet cukor. Vaj. Talán egy hintésnyi a feketeborsból.
Kicsit kétkedőnek látszik, de kemény fából faragták.Egy apró, aranyszegélyes jegyzettömbbe, hozzá illő tollal terjengős jegyzeteket készít. Barátnői fojtottan vihognak, ahogy a válla fölött figyelik. Eligazítom őket, hogy merre találják a hozzávalókat. Figyelem, ahogy ringó hullámzó mozgásukkal a bolt hátsó része felé haladnak. Holló is figyel. Elismerően, ha jól sejtem. Szúró fájdalmat érzek a mellemben.
- Egészen lenyűgöző - mondja - ahogy a nők ilyen ceruzahegy vékonyságú sarkakon képesek egyensúlyozni. - Nem minden nő válaszolom kényszeredetten. Elmosolyodik, megszorítja a kezem. - Ejnye. Hiszen te olyan dolgokat tudsz, amit ezek a lányok száz év alatt sem tudnának elsajátítani."

fodította Arató Katalin

"- Emlékeim szerint csigákkal kezdtünk, színes csigák, így szerepelt a kártyán a fűszervajból kikandikáló zöld petrezselyemvégek miatt. Követte a határozott fűszerezésű (szerecsendió!), tömény zalai rákleves, a szép, arasznyi rákpáncélok a szokások szerint az asztalt díszítették. Roston sült libamáj, szelet vargányával, őszibarackkal pirítva. Kis pihenő, a borokra nem emlékszem. Zsályás borjúmirigy. Pacalpörkölt selymes velővel. Kacsajava, spenót, kukorica, aszalt paradicsom, demi-glace mártás. Sajtok. Crème brûlée áfonyával.
Ez volt az ötvenedik születésnapunk, asszonyom ünnepe. Bercsényi Miklós is itt járt akkor.
Én mindig mindent végigettem, nem kóstoltam, ettem. Mert urak, szóltam a szakácsokhoz, nem az a kérdés, finom-e. Finom hát. Még csak az se, hogy ízlik-e. Hogyne ízlene, hiszen tikegyelmetek mind érti a csíziót. De minden hiába, ha a nyolc fogás után úrnőnk úgy kel föl az asztaltól, akár egy elefánt, avval kényszer-tréfálva, hogy mintha áldott modusban érezné magát. Vagyis, barátaim, a kérdés az, hogy elég könnyű-e ez a sok. Hogy alig vet véget az estebédnek, hadd lássam osonni a konyhába, hogy beleenne kicsit a maradékokba.
- Csukja be a szemét, János, tunkolnék kicsinyt.
Ha én becsukom a szemem, mindent látok. Vagyis őt."

"Löwenhielm tábornok hirtelen abbahagyta az evést és egy darabig mozdulatlanul ült a székén. Úgy érezte, hogy újra Párizsban van azon a vacsorán, amelyre a szánon gondolt, és amelyen egy hihetetlenül ínyenc fogást szolgáltak fel. Asztalszomszédjától, Gallifet ezredestől tudta meg, hogy a fogás neve cailles en sarcophage, "fürj szarkofágon" és annak az étteremnek a specialitása, valamint hogy a szakácsművészet egyik legnagyobb mesterének alkotása, akit, bármilyen meglepő, nő létére egész Párizs a kor kulináris zsenijeként tart számon. "Szavamra - rajongott Gallifet ezredes -, ez az asszony a Café Anglais-ban képes egy étkezést szerelmi légyottá varázsolni. Olyan emelkedett, romantikus szerelmi viszonnyá, amelyben az ember képtelen különbséget tenni testi és lelki vágy és kielégülés között."

"(...) Hernando megszegi kenyerét, a szolgáló most hozza a nehéz, fűszeres hallevest, kanállal benne, olyan egyszerű, óvilágbeli fűszerek, nem nehéz vaníliás és mákonyos, mint az a konyha, melyet megszokott már odaát, itt sáfrány és majoranna otthoníze, valami elviselhetetlenül jó és fájdalmas van benne, hogy édesapja helye üresen van, ott egy üres tál, amelyből szokott valaha enni, ezüstkupája, melyet még ő is atyjától kapott. Az áldás, ahogy mondja Hernando s a többiek, az útitársak leszegik fejüket, s ahogy Catalina megáldja őket, és akkor csend van, a kanalak lemerülnek, emberek vagyunk, és hosszú az utazás, a bor, sötétbarna vékonykás malagai bor, mindig ezt itták, mert volt arra egy kis szőlőjük, s ezt küldi a vincellér Teréz-napja körül."

"150 kiló rizst szereztek be az esküvői lakomára, 56 kiló birkahúst, 14 kiló borjúhúst, 42 kiló burgonyát, 30 kiló vöröshagymát, 50 kiló spenótot, 35 kiló répát, 1 kiló fokhagymát, 8 kiló mazsolát, 2 kiló mogyorót, 32 kiló olajat, 14 kiló cukrot, 2 kiló lisztet, 20 tojást, mindenféle fűszert, 2 kiló zöld teát, 2 kiló fekete teát, 14 kiló édességet és 3 kiló karamellát."

"- Hát ez mi? Tea? Ezt köszönöm, nem kérem! Magamnak inkább egy kis vörös bort.
- S nekem is - így Thorin.
- S nekem málnadzsemet meg almás lepényt - mondta Bifur.
- S nekem húspástétomot és sajtot - mondta Bofur.
- S nekem vagdalt sertést és salátát - mondta Bombur.
- S még süteményt és sört és kávét! - kiáltotta egyre-másra a többi törpe az ajtón keresztül."

"Tizenegy órakor a gong jelére a vendégek kiözönlöttek a kertbe, ahol terített asztalok várták őket. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: vadkacsa gránátalmával, bárány fahéjas aszalt szilvával, marhahús spenóttal és narancslével, tevehús hagymával és tojással, töltött káposzta és szőlőlevél, meg rengeteg édesség: baklava, halva, s hegyi hóval készített gyümölcsfagylalt. Éjfélkor elhalványultak a fények, és libasorban bemasírozott negyvennyolc szolga; ők négyesével a fő fogást, a tizenkét sült bárányt hozták. Mindegyik bárány fején hosszú gyertya égett."

"Olyan ez, mint a csirkemell, amit megvetnek a szakácsok, mert nincs benne se zsír, se kaland, és csak olyanok eszik, akik nem ehetnek normális, finom ételeket, mert vagy fogyókúráznak vagy nincs érzékük az evéshez. Nem úgy van, mint a tarjával, hogy elég, ha nem rontjuk el, és már finom. Kell vele valamit csinálni, hogy finom legyen. Ezért aztán amikor úgy érzi az én csillagom, hogy nincs elég parádé az életében, csirkemell-lelkigyakorlatokat tart. És mivel ő egy szigorú ember, nem használhat sem fűszereket, sem egyéb varázslatot, egyetlen lehetősége van: finomra süti a lelketlen, sápadt húsokat, különben elbukott. Azt hiszem, hálásak neki ilyenkor a csirkemellek, azért ropog rajtuk olyan szemérmetlenül a bőr, ahogy szaftos, előzékeny rétegekre válnak szét az ember villája előtt: valósággal rácáfolnak önmagukra, most, hogy végre valaki hajlandó eltekinteni szerencsétlen alaptermészetüktől, és meglátta bennük azt, akik lehetnének."

"Az óceánnak azon a részén, ahol a hűvös Humboldt-áramlás az egyenlítőtől délre nyugat felé fordul, minden órában kilónyi planktonkását üríthettünk ki a hálóból. Sárga, barna, piros, szürke, zöld és másféle alapszínű rétegekben ülepedett egymásra - akár a tortákban a töltelék -, aszerint hogy milyen állatfajból volt több azon a területen, amelyen áthaladtunk. Az éjszaka sötétjében olykor mintha sziporkázó drágakövekkel teli zsák tartalmát szórtuk volna a fedélzetre. Közelről és egyenként tekintve a kalózok mesés kincse apró világító rákok és foszforeszkáló halivadékok tömegévé változott, és a sötétben úgy fénylett, mint ezer meg ezer eleven szikra. Mikor vödörbe borítottuk hálónk tartalmát, akkor ez a sűrű, ragyogó kásatömeg mintha menekülő szentjánosbogárkák milliójává vált volna. De amilyen elbűvölő látványt nyújtott messzebbről, olyan utálatos volt egyébként éjjeli zsákmányunk közelről nézve. A szaga is kellemetlen volt, de ha undorunkat legyőzve megkóstoltuk, igen ízletesnek találtuk. Ha a háló főként törperák-féléket hozott felszínre, akkor a plankton íze vetekedett a legfinomabb rákpástétoméval. Ha viszont sok mélytengeri halikrát tartalmazott, akkor kaviárízt, néha pedig osztrigaízt éreztünk."

"Coquenard-né maga elé húzta a tálat, ügyesen levágta a tyúk két fekete lábát, és férje tányérjára helyezte; lemetszette az állat nyakát, s azt fejével együtt saját tányérjára tette; a szárnyat Porthos részére nyisszantotta le, és a tyúkot csaknem érintetlenül visszaadta ugyanannak a szolgálónak, aki az imént behozta; a dicső szárnyas eltűnt a szemek elől; a testőrnek még arra sem maradt ideje, hogy az arcokon végigtanulmányozza a csalódásnak a jellemtől, vérmérséklettől függő változatait.

Ezután egy tál lóbabot hoztak be a tyúk helyett: a malomkerék nagyságú tálon mintha birkacsont mutatkozott volna; első pillantásra az volt a látszat, mintha némi hús is volna rajtuk. (...) Ezután a borra került a sor. Coquenard mester egy cseppet sem hasas kőbutéliából mindegyik fiatalembernek öntött egy harmadpohárnyit, magának is töltött, nagyjából ugyanilyen kiméret szerint, s a butélia nyomban átkerült Porthos és Coquenard-né asszony oldalára. A patvaristák felvizezték a harmadpohár bort, s amikor felét kiitták, ismét színültig töltötték, azután újra és megint újra, s az ebéd végén valami olyasféle nedűt ittak, mely rubinvörösből fokozatosan az égett topáz színére váltott."

"Két olyan kérdés van, amibe folyton-folyvást belefutunk, és idegesítőbb bármelyik nyílt színen pisilő, óbégató vendégnél. Négy-öt éve a vegetáriánusokra, a cukorbetegekre és a laktózérzékenyekre kellett gondolnunk főzés közben. Ma ott tartunk, hogy senki nem eszik semmit. Egy százfős rendezvényen tízen paleolit diétáznak, öten liszt- és tojásérzékenyek, legalább kettőnek zeller- és gombaallergiája van, húszan szénhidrátmentes ételt kérnek, páran a glükózt nem bírják, a maradék pedig cukorbeteg vagy vegetáriánus. De persze a menü legyen magyaros, ízletes, jól fejezze ki a vidéki hangulatot − na ezt rakd össze, drága barátom!"

"Mintha szólongatták volna. A malacfilék hívogatóan kandikáltak felé a sűrű barna mártásból, a sült lazac tejszínes-vajas párafelhő mögül invitálta. Mintha a mesterséges tóban tenyésztett hal azt súgta volna Pekkának: ragadj meg, egyél, falj fel, élvezd az ízem! A salátástálak hívása könnyedebb volt. Az összeaprított jégsaláta rejtekéből félbevágott szőlőszemek, piros paprikadarabok, uborkaszeletek kukucskáltak elő, és ezt suttogtál: könnyűek vagyunk, előbb belőlünk egyél, megágyazunk üres gyomrodban a hús és a hal számára! A párás sörös- és tejeskancsók férfiasan ezt dörmögték: öblítsd le velünk az ételt, jól beáztatunk mindent, amit megeszel, finom pépet készítünk belőlük, ami eljut szervezeted minden kis zugába, és táplál téged, te szegény éhező, te meggyötört lélek!"

"- Akármi történik is - szólalt meg nagy sokára -, meg lehet oldani. - Akkor meglátta az arcomon az aggodalmat, sőt ijedtséget, és azt mondta: - De csak a palacsinta után.
Lettie palacsintát sütött a tűzhelyre tett nagy fémrácson. Papírvékony palacsinták voltak, és amikor egy megsült, citromlevet facsart rá, egy adag szilvadzsemet pottyantott a közepére, majd szorosan összesodorta, mint egy szivart. Amikor volt elég, leültünk a konyhaasztalhoz, és befaltuk mind. Volt egy kályha a konyhában, amiben még füstölgött az előző esti hamu. Barátságos helynek találtam a konyhát."

"Nicolas újra hozzálátott feladatához, amely most abban állt, hogy ki kellett vennie a sütőformából a szarvasgombával megtűzdelt nyelvhal szeletekből készült aszpikot, amellyel az angolnapástétomot készült bevonni. Colin és Chick kiment a konyhából.

- Kérsz egy aperitifet? - érdeklődött Colin. - A koktélzongorám elkészült, kipróbálhatod. (...) Úgy csináltam, hogy minden hangjegynek egy-egy tömény ital felel meg, vagy valamilyen likőr, vagy aroma. A zengető pedállal felvert tojást, a tompító pedállal pedig jeget adhatsz a keverékhez. Ami a szódavizet illeti, ahhoz egy trilla kell a magas regiszteren. A mennyiség egyenesen arányos a megszólaltatott hang hosszúságával; a hatvannegyedeknek az egység tizenhatoda felel meg, a negyedhangoknak az egység, az egész hangnak a négy egység. Ha lassú dallamot játszunk, működésbe lép egy kiegyenlítő rendszer, hogy ne az ital mennyisége nőjön - mert akkor túl bőséges koktélt kapnánk -, hanem a szesztartalom."

"Este ettük a disznótoros levest. Ebédre, ahogy a trancsírozás megengedi, pecsenye kerül az asztalra krumplival és savanyúsággal. Ez a pecsenye is nagyon kinyilvánítja a leölt állat utolsó érzelmeit. Éles ízeivel ragadozómúltunk emlékeit ássa ki, és mi a kiserkenő vér szagától, vagyis a sült hús kétágú illatától iszonyú éhséget érzünk: pedig a bőséges reggelivel akár estig is kibírnánk. Gyomrunk mintha sohasem emésztette volna meg a pirosbarna falatokat. Kétágú illat, mondtam, íznek már ötágú. Ebből az öt ágból egy vagy talán még egy fél a soványáé, a többi a kövérjéé maradna, ha különbséget tudna tenni a nyelvünk túlterheltségében. De majd ha az esti leves meghökkenti az első kanállal! Ami pálinkafőzéskor a rézeleje, az a disznótoros leves - erős és éhséget támaszt. Utána már hozhatják a májas és véres hurkát, jöhetnek pezsegve, fortyogva, tepsihez feketedve, kinyílva a kés után, mikor feszültségük a kés hegyéről fölszabadul, nagyot ugranak, majdnem fölbukfenceznek a zsírban. A hurkához képest a sült kolbász szelíd tárgy. A reggelről maradt máj és a délről maradt pecsenye is a hurkához, kolbászhoz illeszkedik. S akinek másnapra még maradt étvágya átlépni a sülő zsír nehéz függönyén, szemelgetni a friss töpörtyűből hordós káposztával, az megtudhatja, miért jött a világra."

"Miközben a hideg sört kortyolgattam, a főzésre koncentráló Midorit figyeltem. Gyors és kimért mozdulatokkal egyszerre legalább négyféle folyamatot tartott kézben könnyedén. Egyik pillanatban a rotyogó ételt kóstolta, majd gyakorlott tempóban és precízen aprított valamit egy vágódeszkán, kivett valami mást a hűtőszekrényből és tálba tette, a használt edényeket elmosta. (...) Midori ebédje messze túlszárnyalta minden elképzelésemet. Volt ecetes makréla, vastag tojástekercs, illatos leves, párolt rizs simedzsi gombával, zöldségek, párolt padlizsán, szezámmag, retek, minden a kanszai konyha mérsékelt, összetéveszthetetlen ízesítésével.

- Eszméletlenül finom - mondtam őszinte csodálattal.

- Mondd meg őszintén, Vatanabe, a külsőm alapján nem gondoltad, hogy ilyen jól tudok főzni, ugye?

- Hát nem - vallottam be őszintén."

"Mikor Dursleyéknál lakott, soha nem volt pénze édességre, így most elhatározta, hogy annyi Mars szeletet vesz, amennyit csak elbír. A büfésnő azonban nem tartott Mars szeletet. Árult viszont helyette Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét, Drubli legjobb fúvógumiját, csokibékát, tökös derelyét, kondéros kekszet és varázspálca nyalókát - hogy csak néhányat említsünk a sok furcsaság közül. Harry hírből sem ismerte ezeket, de mivel semmiről sem akart lemaradni, minden fajtából vett egy keveset. Végül tizenegy sarlót és hét bronz knútot fizetett a büfésnőnek. (...) Mindenízű drazsét enni igen szórakoztató volt. Harry talált pirítós-ízűt, kókuszosat, babfőzelékeset, epreset, körriset, fűízűt, kávésat és szardíniásat, sőt, meg mert csipegetni egy gyanús, szürke drazsét is, amihez Ron hozzá se akart nyúlni, és amiről kiderült, hogy feketebors-ízű."

"Ott ültek az asztalnál. A fiatalember táguló orrcimpákkal belevágott a húsba, és a rémülten bámuló Bruns szemeibe nézve, rekedten mondta:
- Vágjon! Így... Tegye a szájába. - Enni kezdett mohón... - Így... Rágni!... Rágni!... Úgy... Megint... - Vágott és evett, és a szeme ragyogott. A másik nagy kínnal követte a példát, gyerekesen sírós arccal. - Egyen... Az ilyen jóízű példa ragályos... Így volt a hajósnál... enni... rágni! Rágni! Nézzen a szemembe: rágni... enni... Mustár nincs?
A beteg hüledezve nézte. Az orvos szuggesztiós gyógymódja alatt perceken belül eltűnt minden étel az asztalról...
De végül is Burns kedvet kapott a tele szájjal táplálkozó embertől és evett... Egész jó orvos.
- Most töltsön magának ebből a whiskyből...
- Nem bírom...
- Csend! Csinálja utánam! Így! Fenékig... - És ivott! Ivott!"

"Részletesen le kell írnom a reggelit, mert ilyet még nem látott a világ. Egy vizespohár vodkával kezdődött, aztán fejenként négy tükörtojás, két nagy, olajban sült hal és három pohár tej következett; majd savanyúság, egy pohár házi meggybor, fekete kenyér, vaj, valamint egy tele pohár méz, és még két pohár tej, amit végül egy pohár vodkával öblítettünk le. Hihetetlennek tűnik, hogy ezt mind megettük reggelire, de megettük, és jó volt, csak utána elnehezültünk és émelyegtünk kissé.”

Még így is sok pénz fogyott el, pedig a legolcsóbb kocsmából hordatta az ételt; este csak teázott. S ha egyszer egy jó napot akart magának csinálni, akkor rántott levest főzött, habart tésztával, amit úgy hínak nálunk, hogy "koldus leves". Nagyon jó az!

De számára semmi sem volt meglepő. Mint mikor az ember felnyit egy gombaleveskonzervet, és paradicsomot talál a dobozban; légy hálás, és edd meg, bármi is legyen benne! 

"Amaranta jóvoltából majdnem kitört a pánik, mert az egyik apáca berohant a konyhába, ahol ő épp a levest sózta, és hirtelenében nem tudott jobbat kérdezni, mint hogy mi az a fehér por, amit marokszámra szór a fazékba.
- Arzén - mondta Amaranta."  

"Zsírszag volt a szobában, miután az anyám sült krumplit készített - apám kedvenc ételét. A
férfikaját szeretem, ami rendesen betölti a bendőt, nem is úgy, mint a burzsuj kaja, ami minél
drágább, annál kevesebb van belőle a tányéron. A sült krumpli nem egyszerűen az apám
kedvenc étele volt, hanem azon kevés ételek egyike, amiket megevett, és amit mi ettünk,
hiszen ő döntött a menüről. Még ha az anyám úgy is tett, mintha ő döntene, elárulta magát,
amikor azt mondta nekem: Szívesen csinálnék néha zöldbabot vagy valamilyen salátát, de az
apád kiborulna. Az étkezések csak sült krumpliból és tésztából, illetve alkalmanként rizsből,
húsból, diszkontáruházban vásárolt mélyhűtött fasírtból vagy sonkából álltak. A sonka nem
rózsaszínű volt, hanem fukszia színű, és nedvedző zsírréteg borította. Tehát zsírszag, fatüzelés
és nyirkosság. „

"- A nővérem szégyentelen teremtés, Szeptember. Nagyon titkos dolgot művelt - méghozzá
az orrod előtt! Mert látod, a jövő egyfajta ragu, egy leves, a jelen és a múlt póréhagymás krumplilevese. Így kapod meg a jövőt: összekutyulsz mindent, amit aznap csináltál mindennel, amit tegnap és az azt megelőző napokon műveltél, és amit mindenki más művelt, akivel valaha is találkoztál és akikkel ők valaha is találkoztak. Aztán sóval, gyíkkal, gyönggyel, esernyőkkel és írógépekkel és számos más dologgal, amiket nem áll szabadságomban elárulni neked, mert fogadalmat tettem, és a boszorkányok esküjének éles fogai vannak. A mágia ilyen furcsa dolog. Nem gondolkodik egyenesen. A lényeg, hogy mindent összekeversz, és ha elég nagy az üstöd és elég jó vagy a boszorkányságban, a végén egy holnappal teli katlanod lesz.”

"Történt egy napon, hogy Csutkagyurka egy orrát lógató huszár társaságában jött meg az iskolából. Rendes, valódi huszár volt az illető, piros mente, kék nadrág, huszárcsákó rajta. Kard fénylett az oldalán. Egy hiányzott csak: nem volt lova. Ezért volt olyan szomorú. Csutkajutka leültette a konyhaasztalhoz, amin már két tányér és két kanál várta a finom krumplilevest. Kitett még egy terítéket, és ebédhez láttak mindannyian. Ne botránkozzatok meg, gyerekek, azon, hogy a mi Csutka barátaink csak így asztalukhoz ültetnek egy vadidegent. Azt hiszem, ha egyszer ti találkoznátok iskolából jövet egy árokparton szomorkodó igazi huszárral, ti sem állhatnátok meg, hogy haza ne hívjátok legalább egy krumplilevesre.”

"Erről a huszonnyolc babszemről egy film jut eszembe, amit gyerekkoromban láttam. Ebben a filmben egy komédiás - ismerik a szót? -, egy vicces ember, találkozik egy elmebeteggel egy házban A férj és feleség halkan nevetni kezdtek.
- Nem, ez még nem a poén - mentegetőzött az öreg. - Az elmebeteg leülteti a komédiást egy üres asztalhoz. Se kés, se villa, se étel. "A vacsora tálalva!", rikkantja. A megijedt komédiás úgy dönt, belemegy a játékba. "Remek! " Úgy tesz, mintha bifszteket enne salátával, és utána desszertet. Rágja a semmit. "Csodás", nyeli a levegőt. "Mennyei!" Ööö... most kell nevetni. A férj és feleség azonban csöndben nézte szerény tányérját. Az öregember megrázta a fejét, és folytatta:
- A komédiás el akarja kápráztatni az őrültet, hát felkiált: "És ezek a fűszeres, likőrbe áztatott barackok! Fenséges!" "Barackok? - kiáltja az őrült. - Barackot nem is szolgáltam fel! Maga őrült!" És lelövi a komédiást.”

"- Sokba fog ez kerülni - sóhajtott apa. - De ha már vendégség, akkor legyen igazi. Hanem a húsgombócokat egy hajszálnyival kisebbre is csinálhatnád. 
- Épp akkorára csinálom, ahogy dukál! - vágta oda anya. - Épp akkorára, éppolyan kerekre és éppolyan barnára! És úgy is csinálta. Készített azonfelül sült oldalast és borjúszeletet, heringsalátát és pácolt heringet meg almás lepényt, aztán főtt angolnát, mindenféle mártást és pudingot, azonkívül két óriási túrótortát, s végül egy különlegesen finom kolbászt, amelynek hírére messze földről, még Szélesrétről és Cserkéről is eljöttek az emberek, hogy megízlelhessék.”

"A ma esti vacsorát igazán nehezen lehetett úgy összeállítani, hogy a számla összege magas legyen, hiszen nyáron minden olcsóbb. Már az előző napon megállapodtak az igazán figyelemre méltó vacsoramenüben: spárgakrémleves, pástétom Pompadour-módra, kétféle előétel: genfi módra készített pisztráng és bélszínszelet Chateaubriand-módra, utána Lucullus-módra készített sármányt és ráksalátát, majd őzlapockát szolgáltak fel: a kertészné módra elkészített articsóka után csokoládéfelfújt és gyümölcssaláta következett. Az egyszerű és igazán pompás vacsorához fejedelmi borok kerültek az asztalra: a leveshez madeira aszú, az előételekhez ötvennyolcas évjáratú château-filhot, a pisztránghoz johannisbergi és pichon- longueville-i, a rákhoz negyvennyolvas évjáratú château-lafite, a sülthöz sparling-moselle, a csemegéhez meg jégbe hűtött pezsgő. Bachelard sajnálkozva emlegetett egy palack százötven éves johannisbergi bort, amit három nappal ezelőtt tíz Lajos-aranyért adtak el egy töröknek.”

"A szegény paraszt feleségét mindig felhívatták a kastélyba, ha nagy vendégség ígérkezett.
Segített akkor ott a szakácsnak, aki maga is igen nagy úr volt. A parasztasszony fát aprított, krumplit hámozott, baromfit tiszított, tortakrémet kevert - aztán odahaza mindenről egy ízig beszámolt hites urának.
- Micsoda dínomdánom volt megint! Micsoda lakoma! Befejezésül eperkrémes torta! Bizony, a gróf urak mind a tíz ujjukat megnyalták utána! A paraszt hallgatja csak, hallgatja megannyiszor ezt a történetet; egy szép napon aztán vége szakad a türelmének, az asztalra csap, és így kiált:
- No hát egyszer már én is kérek eperkrémes tortát!
- De édes uram - így a parasztasszony -, nincs hozzá eprünk!
- Van aszalt körténk épp elég! Csináld körtével!
- Jó, de vajunk sincs a krémhez!
- Akkor csináld zsírral!
- Honnét vegyem a szép fehér lisztet? Csak az a fél zsák rozslisztünk maradt!...
- Megteszi. Csináld hát rozsliszttel!
- No és a tojás? Tizenkét tojás!
- A mindenségit neki, hát veletek asszonynéppel sehogy se boldogul az ember? Mondtam,asszony, nekem torta kell, eriggy a konyhába, de egy-kettő!
A parasztasszony nekiáll, szitál, kever, süt, vár ... aztán egy szó nélkül visszatér a tortával. Az urának sincs kedve szónoklatokhoz. Csak levág egy szeletet, beleharap, majszolgatja, majd leszögezi: - Látod! - És lassan hozzáteszi még: - Csak azt nem tudom, mit kell ettől a gróf uraknak az ujjukat nyalogatni!”

"Vegyünk egy kacsacsőrű emlőst, ha levágtuk, fejjel lefelé akasszuk fel, amíg, mintegy fél óra alatt, teljesen lecsöpög a vére. Vigyázzunk, a levágáshoz ezüstkést használjunk, a szája alatthatoljon bele a kés, lehetőleg minél kisebb nyílást vágjunk. Ha a vére lecsöpögött, 75°C-os vízzel forrázzuk le, hogy lefoszthassuk a szőrét, azután óvatosan emeljük ki a belső részeit, a máját, a szívét, tojását (ha van), a májjal rendkívül óvatosan bánjuk, nehogy a keserű epe kifakadjon, mert ha ez megtörténik, az az állat már ehetetlen lesz, szemétbe kerül. A beleit is szedjük ki, fordítsuk ki, és sós vízben áztatva tisztítsuk meg. Lobogó forró vízbe mártsuk a csőrét és a négy végtagját, dörgöljük le a csőréről a kemény héjat és a lábáról a vastag külső bőrt, de nagyon vigyázzunk, hogy úszóhártyáit meg ne sértsük. Amikor teljesen tisztára mostuk, a belsőségeket futtassuk meg forró olajban, azután helyezzük vissza a hasüregbe, majd sózzuk, adjunk hozzá fokhagymát, szálasra vágott gyömbért, paprikát, sajtolt szezámolajat és egyéb fűszereket - jól jegyezzék meg: nem szabad ízfokozót adni az ételhez -, tegyük kis lángra, és lassan abáljuk egészen addig, míg sötétvörös színűre nem vált, és jellemzően különleges illatot nem áraszt. Általában a tojást és a belsőségeket mind a has üregébe visszatéve készítjük el, de ha elég sok és elég nagy tojásai vannak, külön csemegeként szolgálhatjuk föl, ennek pontos receptjét megnézhetik a vörösre pirított teknősbéka elkészítési módjánál.”

"Tíz órakor kezdődött a kávéivás mindennapi szertartása. Csörögtek az alumíniumkanalak, a poharak finoman nekikoccantak a csészealjaknak - irodai csengettyűk. Drága őrölt kávé, dzsemesüvegben hozták hazulról, és igazságosan szétosztották a poharakban; a forró víz vastag barna bundát képezett a felszínén, amely egy pillanatra megállította a cukorvízesést. A Nowa Ruda-i Szövetkezeti Bankot a plafonig betöltötte a kávéillat, és a parasztok, akik épp most álltak sorba, verték a fejüket a falba, hogy pont a szent kávézóidőt sikerült kifogniuk.”